Főoldal          Bemutatkozás          Szakmánk          Munkalehetőség          Kalkulátor          Elérhetőség
Diákhitel

Fiataloknak szóló tanulmányom megírása közben jutott eszembe, hogy ezt a cikket is meg kellene írnom, hiszen sokan nem fedezik fel a hatalmas lehetőséget, mely a diákhitelben rejlik.

Én már anno felfedeztem, és szeretném, ha a fiatalok is ráébrednének, mekkora befektetési lehetőség a diákhitel. Na jó, hazudtam. Nem én fedeztem fel, hanem egy nálam sokkal okosabb ember, a volt közgazdász professzor tanárom. Ő ébresztett rá, még a főiskolán, hogy a diákhitel az egyik legjobb és legbiztosabb befektetés jelenleg Magyarországon.

Mint köztudott, sokan felveszik a diákhitelt. Ezzel semmi baj nincs. Csakhogy mégsem elegen, hiszen akinek megadatik ez a lehetőség, annak mindenképpen fel kellene vennie. Az életben az egyik legjobb pénzügyi döntés a diákhitel felvétele. Hogy miért? Azért, mert nagyon kedvezőek a kondíciók, és a hitelkamat szinte semmi. Csupán ügyleti kamatot számítanak fel.

A baj ott kezdődik, hogy a fiatalok diákhitelüket hónapról hónapra elköltik és nem ám elsősorban a tanulmányokra. Ha valaki szorult helyzetben van, és szülei nem tudják vagy nem akarják támogatni gyermekük taníttatását, természetes, hogy a diákhitel elmegy a tanulmányokra, albérletre, stb. Azonban statisztikai adatok mutatják, hogy a diákhitelt felvevők több mint 70%-a azért veszi fel a kedvező hitelt, mert így "gyors pénzhez" juthatnak könnyen és egyszerűen, melyet bármire felhasználhatnak. Bulizásra, márkás ruhákra, szórakozásra stb. Ne tudják meg, hogy ha befektetnék ezt a pénzt, mennyire jól járnának, később ebből az összegből saját lakást vehetnének. Vegyünk egy példát. Egyetemisták vagyunk, államilag finanszírozott képzésben tanulunk, szüleink tudják finanszírozni a tankönyvek árát és az egyéb költségeket. Magyarán, nincs szükségünk a diákhitelre, ezért elmegy a fülünk mellett az egész.

Nem, nem és nem. Azaz nem jó ez így! Miért nem veszi fel mindenki azt a fránya hitelt!? - Mi van ha így kérdezem: Miért nem használja ki mindenki ezt a fantasztikus lehetőséget, mellyel a jövőben jól jár, és magas pénzösszeghez juthat?! Egészen máshogy hangzik nemde? Ha valaki a hétköznapokban azt a szót hallja, hogy hitel, mindig törlesztő részletekre, eladósodásra asszociál. Persze, hogy nem hívogató az a szó, hogy hitel. Azonban a diákhitel össze sem hasonlítható egy normál banki hitellel.

Nem akarok oldalakat írni, így a közepébe vágok a dolognak. Amúgy is jobb mindenkinek, ha a gyakorlatot nézzük. Ha jól értesültem, idén a diákhitel már havi 40.000 forint is lehet annak, aki költségtérítéses képzésben részesül. Aki államilag finanszírozott szakon van, havonta maximum 30.000 forintot vehet fel, kétszer öt féléven keresztül.

Vegyük azt a lehetőséget, hogy a diáknak gyakorlatilag nincs szüksége a diákhitelre, mert a szülők tudják finanszírozni a tanulmányokat. Számoljunk az egyszerűség kedvéért 30.000 forinttal, amit havonta felveszünk. Ha valaki 4 év alatt elvégez egy egyetemet vagy főiskolát, akkor összesen 1.200.000 forint diákhitelt vehet fel. Ha folyamatosan befektetjük a kapott összegeket, a negyedik évre, biztos hozamok mellett, összesen legalább 1.600.000 forintot kell kapnunk.
Miután lediplomáztunk, el kell kezdetünk a diákhitel visszafizetését. Az első két évben a jelenlegi minimálbér 6%-át kell fizetni havonta, törlesztő részletként. A diplomás minimálbér 98200 forint Magyarországon. Ennek alapján a törlesztő részlet havi szinten 5892 forint. Nem feledkezünk meg a felgyülemlett 1.600.000 forintunkról sem, aminek a havi hozamai bőven fedezik a törlesztő részletet. A teljes összeg hozama egy biztonságos befektetés révén havi 16.000 forint. Ebből bőven ki tudjuk fizetni az 5892 forintot, a maradékot pedig visszaforgatjuk a befektetésünkbe. A harmadik évtől, a törlesztő részlet már jövedelemarányosan van kiszámítva, mégpedig a két évvel ezelőtti, pályakezdő fizetésünk éves összegének és annak hat százalékának az 112-ed része. Magyarán, ha fizetésünk átlagosan, számoljunk optimistán, 300.000 forint volt havonta (kezdő fizetés), az egész évben összesen: 3.600.000 forint. Ezen összeg hat százalékának az 112-ed része lesz a havi törlesztő részletünk, azaz 18.000 forint. Alaptőkénk ilyenkor már 2.292.000 forinton fog állni, hiszen visszaforgattuk a plusz hozamokat. Ez az összeg biztonságosan, havi szinten 23.000 forintot tud termelni, amiből még egy 300.000 forintos kezdő fizetés melletti diákhitel törlesztő részlete is kifizethető. Sőt, nemhogy kifizethető, még ekkor is marad plusz pénzünk a kamatokból, amit vagy visszaforgatunk befektetésünkbe vagy elkölthetünk. Menjünk tovább. Ez kicsit hosszadalmas számolást követel részemről, de őszintén meg kell mondanom, most már engem is érdekelnek a számok, mert konkrétan még én sem számoltam össze, mekkora pénzösszeget tud termelni egy diákhitel. A negyedik év következik. Tőkénk 2.634.000 forinton áll, fizetésünk a második évben, ha optimisták vagyunk, 320.000 forintra emelkedett havonta. Az ehhez kapcsolt törlesztő részlet 19.020 forint. Tőkénk jelenleg 26.300 forintot termel egy hónapra, így megint vissza tudunk forgatni több mint hétezer forintot. Ötödik évben tőkénk 3.050.000 forinton fog állni, mely 30.500 forintot termel egy hónapban. Fizetésünk, tételezzük fel 350.000 forintra nőtt, így törlesztő részletünk 21.000 forint.

A hatodik évre, ha visszaforgatjuk a szükségtelen kamatokat, tőkénket 3.550.000 forinton jegyzik, mely havonta 35.500 forintot jelent hozamként. Fizetésünket ismét fölemelték 370.000 forintra, melyhez 22.200 forintos törlesztő részlet kapcsolódik. Ha jól számolom, elérkeztünk a hetedik évhez, amikor is kifizethetjük teljesen diákhitelünket. Megint legyünk optimisták, fizetésünk 400.000 forintra nőtt. Törlesztő részletünk 24.000 forinton áll, tőkénk pedig 4.153.000 forinton, mely 41.500 forintot termel egy hónapban. Diákhitelünket kifizettük, sőt, még többet is fizettünk a kelleténél nyolcvanötezer forinttal.

Az év végére, ha hozzáadjuk tőkénkhez a fennmaradó hozamokat, lesz 4.887.000 forintunk. Ezt az összeget szabadon, bármire felhasználhatjuk, vagy akár hagyhatjuk a bankban kamatozni.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy a diákhitel kockázatmentes befektetésével lett közel ötmillió, azaz 5.000.000. forintunk. Úgy, hogy nem csináltunk semmit. Nekünk sosem volt plusz kiadásunk, mindig csak a kamatokból fizetgettünk. Ne feledjék, 300.000 forintos kezdő fizetéssel indultunk, ami igen ritka, valljuk be, valamint évente 20-30.000 forintos fizetésemeléseket kaptunk, továbbá azt is feltételeztük, hogy 4 év, azaz a legrövidebb idő alatt elvégezzük a főiskolát, nem halasztunk, nem csúsztatunk félévet. Jogi és orvosi szakokon eleve magasabb szabadon felhasználható végösszeg fog kijönni, hiszen ezek a képzések 5, illetve 7 évesek. Nem beszélve azokról, akik még "master" képzésben is szeretnének részesülni vagy doktorálni. Ha kevesebb lett volna fizetésünk, sokkal kevesebb törlesztő részletet kellett volna fizetnünk, így több pénzt tudtunk volna a megtakarításba fektetni, aminek következtében még több pénzünk maradt volna a hetedik évben. Tovább nem is gépelek, a számok magukért beszélnek. Plusz ötmillió forint, a semmiért. Még az úgynevezett ügyleti diákhitel kamatot is belekalkuláltam a számításokba, mely 9%.

A diákhitelt aki tudja, vegye fel. Ha nincs rá szüksége, szóljon nekem, és fialtatjuk azt a pénzt, ugyanis mint látható, csak nyerni lehet vele. Százezreket? - Nem. - Milliókat.

Ha valaki személyes kalkulációt szeretne, például 40.000 forintos diákhitel esetén, egyeztessen egy időpontot, és együtt kiszámolva látni fogja, hogy az ötmillió forint nem ötmillió lesz, hanem sokkal, de sokkal több. Abból az összegből már lehet venni egy új BMW-t, és nem 1-eset. Nem is "fapadosat".

Na jó, nem tudom megállni. El kell mondanom, hogy ha minden diák felvenné a diákhitelt Magyarországon, majd akinek nincs rá feltéten szüksége a tanulmányihoz, befektetné az összeget, az milyen jót tenne a magyar gazdaságnak. Aki tanult életében makroökonómiát, közgazdaságtant, az tudja, hogy jelen korunk egyik nagy problémája a megtakarítások nem léte, hiánya. Ha ezt a pénzt mindenki visszaforgatná a gazdaságba fialtatni, az jelentős hatással lenne a GDP-re, azaz a bruttó hazai össztermelésre. Ennek következtében nőne az életszínvonal, gazdagodna az ország....na jó, a közgazdaságról oldalakat tudnék írni, sajnos éjjel két óra van, így aludnom is kell valamikor. Ha ügyfelem közgazdaság órát szeretne venni, az "időpont-egyeztetés" menüpont alatt megteheti. Az oktatás ingyenes.

"Árulónk a kétség:
Attól
foszt meg, mit könnyedén elérnénk,
Ha volna merszünk."

(William Shakespeare)